Honlap » Sajtó » Interjúk, riportok 2000. előtt »

Music Technology Magazine - Ralf Hütter

1992. december

Music Technology: Mi volt a legjelentősebb fejlődés karrierje alatt?
Ralf Hütter: Azt hiszem, az első egyszólamú szintetizátorok elérhetősége, mert az előtt ezek a nagy gépek a Bell Laboratoriestől vagy az állami rádióállomásoktól voltak. Önálló zenészként - független zenészként - képessé válni arra, hogy zenét szerezzünk ebből az elektronikus készülékből. Azt hiszem, ez volt a legjelentősebb változás, valamikor a hatvanas évek végén. És most a következő fázis, a digitális technológia, minden sokkal modulárisabbá válik, ez a következő nagy lépés.

Music Technology: Volt Önnek azelőtt bármilyen hozzáférése szintetizátorhoz?
Ralf Hütter: Nem, és emlékszem, az első egyszólamú szintetizátor, amit vettem, annyiba került, mint egy Volkswagen. Ezt a döntést kellett meghoznom. Azt hiszem, ez egy nagyon jó összehasonlítás, mert a szintetizátorok a mozgás szabadságát adták a zenészeknek.

Music Technology: Azok a gépek nagyobb szabadságot adtak, mint a maiak, mert nem voltak előre programozva?
Ralf Hütter: Igen, csak egy háromoldalas gépelt ismertetőt adtak, hogy "ez az oszcillátor, ez a szűrő" - és ennyi. Aztán hazamentél, és játszadoztál vele és forgattad a gombokat, nem voltak előre beprogramozott hangok benne, mert minden analóg volt - az egész tartomány. Nem annyira szeretem a mai előre-programozott hangokat; mindig dolgozunk rajtuk, ha egyáltalán használjuk őket. Igazán soha nem találunk semmi mások füléből eredőt, amit megtartunk. Mindig gombokat forgatunk, ez állandó prioritás kell maradjon. Saját szintetizátort is terveztünk. Akkoriban a sequencereket építettük, mert nagyon ritkák voltak. Csak a nagyon nagy Moog moduláris rendszereknek volt sequencerük. És aztán mi dob-dobozokat fogtunk és átterveztük őket mérnökeinkkel és villanyszerelőinkkel egy játszható formába, és összehangoltuk őket a sequencerekkel, és azokat a magnóval, hogy minden szinkronban legyen.

Music Technology: A KlingKlang állandó változásban van?
Ralf Hütter: Persze, elektronikus kertnek hívjuk, mert folyamatosan regenerálódik, és most teljesen moduláris, így ki tudunk venni bizonyos egységeket, és kicserélhetjük őket. És azt csináltuk, hogy megtartottuk összes régi szintetizátorunkat a különböző fázisokból, raktárban, mert nagyon kis értékük volt, amikor már elavultak, de most mindez a régi analóg berendezés újra a helyén van! Ez tényleg nagyon jó. Tovább haladva a digitális semmiképpen sem szorította ki az analógot, főleg, hogy a digitális technológiát nagyon gyakran csak az analóg források sampelésére használják, akár régi hangok eredeti szalagokról vagy hangforrásokról való sampeléséről van szó. Mindig értékeltünk minden hangforrást, hiszen hang. A KlingKlang egy német szó a hangra, mindig ennyire elbűvölt minket a hang.

Music Technology: Honnan erednek az utazás és mozgás témái - mint az "Autobahn"-ban és a "Trans Europe Express"-ben?
Ralf Hütter: A korai évek németországi turnézásából jön. Állandóan mozogtunk. A Rajna-Ruhr környéki nagy ipari területen élünk, és elmentünk a szomszéd városba, hogy eljátsszuk ezeket, és visszajöttünk éjjel, éjszaka utazva át azon a tájon. Ebből jött az ötlet, hogy csinálunk egy dalt, és úgy hangoltuk a szintetizátorokat, hogy úgy szóljanak, mint az autóduda. Az illusztrációban is közlekedési táblák voltak, vagy egy Volkswagen. Tehát személyes élmények hatottak a zenére.

Music Technology: Eltekintve a mozgástól, az Önök által alkalmazott képek nagy része, különösen a színpadi videókivetítőkön, egy múltbéli jövőképet mutat - 40-es és 50-es évekből, nem jelenkori futurizmust...
Ralf Hütter: Hát, amit nagyon nagyra értékelünk, az a múlt, jelen és jövő egyidejűsége ma. Azt hiszem, a látomások és emlékek összehangolódnak, és úgy gondolom, bizonyos dolgok egy kicsit visszatekintve sokkal inkább jövőbemutatóak, mint a mai ál-modern dolgok. A valódi modernség talán valahol máshol van, különbözik attól, amit modernnek hiszünk.

Music Technology: Kapott korábban bármiféle improvizációs képzést?
Ralf Hütter: Nem, klasszikus zenére tanítottak minket, de ezt magunk mögött hagytuk, és belevetettük magunkat az egész, háború utáni németországi helyzetbe, azt kérdezve, "mi a mi zenénk, milyen a háború utáni Németország hangzása?". Ez volt a kérdés. Aztán találkoztam Floriannal valami improvizációs kurzuson a hatvanas évek végén, egy nagyon nyílt időszakban, amikor az emberek egyetemi zenetanfolyamokon találkoznak, és gyorsan belekerülnek az improvizálásba. Akkor 1970-ben megalapítottuk KlingKlang stúdiónkat, hogy legyen egy bázisunk, egy kis Revox géppel és visszhang-készülékekkel - nagyon primitív felszerelés. Ez volt az az időszak, a késői 60-as évek, amikor bármi szóba jött, különösen Düsseldorfban. Láttunk olyanokat a művészetben, mint Fluxus és Josef Beuys, és lenyűgöztek minket a történések, és különösen a hozzájuk kapcsolódó zene. Tehát néhány független művésszel dolgoztunk, akiknek hangokra volt szükségük, és hangmintákat készítettünk. Nagyon nyitott helyzet volt, semmi igazán eldöntött nem volt. Elfogadtuk. Nem volt zeneipar, mint manapság, sem szerkezet, és így senki, aki megmondja neked, merre menj.

Music Technology: Egy csomó akkori brit "progresszív" zenekart érdekeltek az új hangzások, de úgy tűnt, nem tudták pontosan, mit csináljanak velük...
Ralf Hütter: Azt hiszem, ez volt a helyzet, már túl sok marketing és kereskedés volt a zeneiparon keresztül a szerkezetbe építve. Düsseldorfban semmi ilyesmi nem volt, nem létezett. Teljesen anarchikus helyzet volt. És valószínűleg tudják, hogy mi a düsseldorfi területen csináltuk ezt, míg Kölnben a Can volt, más zenekarok Münchenben, a Tangerine Dream Berlinben; mind különböző nézőponttal történt, különböző városokból jőve. Találkoztunk fesztiválokon, valamennyire ismertük egymást, de mi egyértelműen a düsseldorfi területről származunk.

Music Technology: A technika elért egy pontra, ahol már nem csak hangok létrehozása, hanem egyfajta tér is - virtuális tér...
Ralf Hütter: Persze, amikor pár éve olvastam erről, olyan volt, mint egy nagy fejlődés a vizuális művészetekben - de mi 20 évig csináltuk, különösen, ha megnézi a showt, látni fogja, hogy az egy virtuális valóság. Mi valódiak vagyunk, de a képekkel másik valóságokat hozunk létre. Nincsenek benne igazi autók, de láthatjuk, hallhatjuk őket, talán a szagukat is érezhetjük, vagy a vonatokat, vagy bármi. Tehát a zene virtuális valóság, eljön hozzánk, és mi belépünk egy másik térbe. Ha csak walkmannel sétálunk, már az is teljesen átalakítja a valóságunkat. A zenei fejlődések ezzel voltak sokkal előbbre az optikaiaknál. A zene ezen a szinten előnyben van, mert nem teszünk semmit a szemünk elé, éberek maradunk a környezetünkre. Ezért is ilyen fontos a zene a mai társadalomban; az elmúlt 20 vagy 30 évben fontossága hatalmasra nőtt - talán túl nagyra is, bár nehéz ezt mondanom! Talán a zene csak életünk egy része kéne, hogy legyen.

Music Technology: Ez talán a gramofon előtt volt így, és még utána is, amíg korlátozott luxus volt - de ma mindenki, mindig, mindenhol zenét hallgat...
Ralf Hütter: Ezért van az, hogy amikor tíz kedvenc lemezemről kérdeznek, mindig elhallgatok - kikapcsolom a lemezjátszót, és ez az egyik legfontosabb hang. És utálom ezt az egész zombiszerű nyugtatózenét, ami a boltokban és a liftekben és mindenhol pihenteti az embereket, ez egyszerűen szennyezés. Mindig szennyező zenének hívjuk, és meg kéne szüntetni, mert mi az igazi hangokat akarjuk hallani - hallani akarom a mozgólépcső hangját, hallani akarom a repülőgép hangját, a vonat hangját. A jó hangú vonatok önmagukban is hangszerek. Ezt az érdektelen emberektől jövő érdektelen zenét meg kell állítanunk. Amerikában, amikor csak tudjuk, van kis csípőfogónk, hogy el tudjuk csípni a kábeleket, ahol látjuk... Tudatosítani akarjuk az emberekben a valóságot azzal, hogy műveinkben autók és vonatok hangját mutatjuk be, és maguk a hangok szépségének elképzelését.

Music Technology: Az "Electric Café"-ban például a három dimenzió valóságos érzése jelenik meg...
Ralf Hütter: Képzeletünkkel háromdimenzióssá tehetjük, és az elektronika pont tökéletes erre a kínált hangok miatt. A hagyományos hangszeréhez képest, amely mindig egy helyen van, ezeket a hangokat lehet keverni, mozgatni, és amikor ez történik, olyan dolgok következnek be a fejünkben, mint a térbeli változás. Van úsztatás és mélység-visszhang. Dimenziókat hozunk létre, mint például egy rövid visszhangot, hogy nagyon közeli hangzást kapjunk, és valami olyasmit, mint egy katedrális visszhangja, hogy "becsapjuk" magunkat, hogy nagyon távol van. Stockhausen épített egy kerek épületet hangszórókkal, ahol a közönség középen ül, és körben mindenhol hang van. Mindig volt úsztatás és más eszközök a Musique Concrete-ben is.

Music Technology: Maguk a hangok is megváltoztak az évek folyamán, valahogy kevésbé "zajos"-sá váltak...
Ralf Hütter: Mindig használtuk a zajt - a zene rendszerezett zaj - nem változtattuk meg a hanghoz való hozzáállásunkat, de talán a mai számítógépekkel előállított hangok és ilyesmik, sípolóbbak, míg korábban fizikailag konkrétabbak voltak. De ez nem szándékos, csak megtörtént, és könnyen visszaváltozhat... Az emberek mindig jól reagáltak a "zajok"-ra, melyeket a kezdetektől fogva használtunk, mindig érdeklődést keltettünk, akár helyben, akár a szomszéd városban. Tehát ez soha nem volt probléma. Akkoriban, azt hiszem, az idő készen állt, az emberek új hangokat akartak hallani. Mindenkit érdekelt ez; nem is tudtunk mindent megcsinálni, amilyen új hangokat az emberek hallani akartak, annyira nyitott időszak volt. Minden bizonnyal többet is tudtunk volna csinálni, mint amit csináltunk.

Music Technology: Mik a lényeges különbségek a szalagösszeragasztás és a digitális vágás között, azon túl, hogy az új technológia gyorsabb?
Ralf Hütter: Nem feltétlenül gyorsabb. De amikor a hangszalagot vágjuk, végleges döntéseket hozunk, elvágjuk a szalagot, és kész. Amikor számítógépen vágunk, mindig visszatérhetünk. És a szalagnál annyi illesztés és szalagdarab van, hogy nem mindig emlékszik az ember, hol a megfelelő zenedarab! Túl komplikált lesz. A számítógépes programokkal ez mind a memóriában van, és a gép lehetővé teszi, hogy azonnal visszaemlékezzünk. Olyan ez, mint a saját memóriánk kiterjesztése, bár a szalag is a memóriánk bővítése, de nem emlékezhetünk mindig, hol van a memóriánk. Ez nagyon érdekes filozófiailag, azt hiszem.

Music Technology: Mindenki úgy képzeli, Önök minden idejüket a stúdióban dolgozva töltik, de a tényleges eredmény nem túl bőséges...
Ralf Hütter: Nem, csak amikor készen van, amikor valóban új lépéseket vagy fejlesztéseket akarunk csinálni. Csak akkor adunk ki valamit, ha lényeges számunkra vagy mások számára. A "The Mix" például, régi anyag, de első alkalommal dolgoztuk át digitálissá. Az utolsó album a 80-as évek közepéről való, és fele-fele arányú volt - még analóg szalagra felvéve, de pár digitális berendezés bevonásával. És most a felvétel teljesen digitális, moduláris konzolra épített stúdióval, és minden hangunkat digitális hordozóra programozzuk és helyezzük. Minden jól működött, és úgy gondoltuk, "csináljuk meg az Autobahnt" - OK, hogy is van? És meghallgattuk a felvételt, melyet már egy ideje nem hallottunk, és azt mondtuk, "nem, máshogy csináljuk". Tehát átkevertük, digitalizáltuk a felvételeket - az eredeti számokat - és a stúdiómunka dokumentálásaképpen kiadtuk a "The Mix"-et. Ez fejlődésünk egy keveréke - akkor és most - egy csomó prózai stúdiómixszel - csatornák, sequencerek, számok. Mi így emlékszünk a zenére, tehát - soha semmit nem írunk le. Tudunk kottát olvasni, de nem túl jól, és nem nagyon foglalkozunk vele, mert a mi zenénket amúgy sem lehet leírni. A lejegyzés a zene korlátozása. Az a múzeumba való. Mindig untam, amikor kottát kellett olvasnom; az semmi, csak papír. Hangjegyek a papíron. Engem a hangok érdekelnek. Meg hogy hogyan készítjük. Nagyon ritkán csinálunk egy kis mintát, hogy jelöljünk egy bizonyos hangot, de ez minden. Csak hogy ne felejtsük el, nem hogy mások olvassák. És néha így is elfelejtjük, ami szerintem szintén nagyon fontos, mert a memóriánk különböző szintjeiről tér vissza, ha emlékeztet magára, akkor valami nagyon erősnek kell lennie.

Music Technology: A színpadon mennyire van az anyag előre felvéve, hogy változtathatatlan legyen?
Ralf Hütter: Nincs előre felvéve, digitális tárolón van. Nincsenek szalagok, minden a számítógépről fut. Ténylegesen annyit változtathatunk, amennyit akarunk, kivághatunk számokat, hozzáadhatunk számokat, lenémíthatjuk, duplázhatjuk. Ez az, amit csinálunk - teljes hozzáférés. Bármelyik számot meghosszabbíthatjuk, a bulinak megfelelően. Bizonyos dolgok írva vannak, de bizonyos számoknak lehet egy kiindulópontjuk, és teljesen nyitottan fejezhetőek be, a futtatás loop-funkcióba való programozásával. Bárhogy lehet, ahogy akarjuk. Az egyetlen, ami tényleg elejétől végéig írva van, a "The Robots", számítógépes kimenettel, hogy összehangolja a valódi robotokat a színpadon, így mozdulataik teljesen számítógépvezérlésűek, és mindig azonosak - nagyon robotszerűek. Az összes többi szám csak alapvető szekvenciák szintjén van megírva. Szerintem van valami a jazzhez hasonló, abban a tekintetben, hogy amikor bármi dalt játszanak, mint mikor Miles Davis Cindy Laupert játszik, vagy régen valami hülye Broadway-i dalt, csak "repülőszőnyeg"-nek használják az improvizációhoz.

Music Technology: Érdekes, hogy az improvizációs zene jelentősége tényleg megnőtt, amikor elérhetővé vált a felvett zene.
Ralf Hütter: Ugyanakkor, amikor a magnó, igen, ez egy fontos történelmi egybeesés, talán ahogy az írott zenétől való függés csökkent.

Music Technology: A magnót a háború előtt Németországban találták fel, mégsem igazán használták zenéhez későbbig, és mindig meg voltam lepve a ténytől, hogy Bing Crosby mutatta be ezt a technológiát Amerikában, ő fizette meg, hogy ezeket a Telefunken modelleket átvigyék oda, és kutatóstúdiókba rakják, hogy megtudják, mit lehet velük csinálni - ténylegesen elindítva a modern felvevőipart...
Ralf Hütter: Talán ez az ő legnagyobb eredménye. Sokkal inkább, mint az éneke...

Music Technology: A felvett zene széleskörű elérhetősége segített kevésbé ellenőrzötté, politikailag felforgatóbbá tenni a zenét?
Ralf Hütter: Nos, ez a technológia ellenére sem lehetséges minden területen és minden országban. Például Kelet-Németországban nem engedélyeztek minket, és csak azt tudom elképzelni, hogy azért, mert máshogy használtuk a technológiájukat - mert a technológia megvolt náluk, voltak magnóik, rádiójuk, kameráik, de az állambiztonsághoz használták azokat. Meg kellett védeniük államukat saját embereiktől. Nagyon furcsa koncepció, nagyon orwelli. Nem játszottunk még ott. Reméljük, idén. De játszottunk Lengyelországban, a Szolidaritásnak, és az végül megmutatja az elektronika felforgató jellegét - ellenőrizhetetlen.

Music Technology: Ahelyett, hogy egy központi rádióadó lenne, amely minden polgárnak sugároz, teljesen másmilyen, több rádióadóval mindenkinek... vagy legalábbis így néz ki.
Ralf Hütter: Igen, ez elsősorban egy lehetőség, tehát használjuk ki. De ha mind a Top 40-et játsszák, akkor megint ugyanaz a helyzet - bár nem hiszem, hogy így lenne.

Music Technology: Meglepte Önöket, hogy zenéjük ilyen sikeres volt például Chicagoban és Detroitban?
Ralf Hütter: Igen, de mindig erős kedvező reakciót kaptunk az amerikai fekete közönségtől, még a house és techno előtt is. Emlékszem, valaki elvitt egy clubba valamikor 76-ban vagy 77-ben, amikor a "Trans Europe Express"-t kiadtuk, valami loft club volt New Yorkban, zárás után, épp mikor a DJ-kultúra kezdődött, amikor a DJ-k elkezdtek saját lemezeket, saját groove-okat csinálni. És részeket vettek a "Metal on Metal"-ból a "Trans Europe Express"-ről, és amikor bementem, az szólt, hogy "boom-crash - boom-crash", így azt gondoltam, "ó, az új albumot játsszák". De tíz percig ez ment! Azt gondoltam, "mi történik?". Az a szám csak valami két vagy három perces! És később odamentem a DJ-hez, hogy megkérdezzem, és két példánya volt a lemezből, és a kettőt keverte, és természetesen mehetett addig, amíg csak az emberek táncoltak... Ez igazi fejlődés volt, mert akkoriban meghatározott időnyit rögzítettünk egy lemezen, oldalanként húsz percnél kevesebbet, hogy be tudják nyomni a vinylbe. Technikai döntés volt, hogy meddig tart egy szám. Élőben mindig más időzítéssel játszottunk, de itt voltunk ebben a késői clubban, és tíz perces, húsz perces volt a szám, mert pörgés volt.

Music Technology: Tudatosan lépnek egyik "koncepcióról" a másikra minden egyes albummal?
Ralf Hütter: Nem igazán, néha több koncepciónk, különálló ötletünk van, melyeken dolgozhatunk, de soha nincs túl sok kiadatlan anyag, csak talán néhány próbaszalag; nem úgy, mint amikor valaki ül egy dalkollekción. Csak mostanában, hogy rájöttünk, van katalógusunk, van az, hogy nagyon mélyen belemerülünk egy koncepcióba, és aztán kiadjuk. Egész rövid idő alatt megvannak. A fennmaradó időt a stúdióban, vagy a látványon, a dolgok összeszervezésén dolgozva töltjük. Mostanában nagyon benne vagyunk a zene multimédiás vonatkozásában. Mindig "láttuk" zenénket, de akkoriban nem tudtunk mit kezdeni ezzel. Most tehetünk szavakat a képernyőre, létrehozhatunk képeket - mint az "Autobahn"-on, egy egyszerű útjelző táblát - bármit a zene illusztrálására.

Music Technology: Jókor voltak a jó helyen, de nehezebb a zenekaroknak az Önökéhez hasonló pozícióba kerülni most, hogy annyi minden elérhető?
Ralf Hütter: Azt hiszem, mi megjósoltuk, hogy az elektronikus zene lesz a könnyűzene - nép-zene (volksmusik) - következő fázisa, és az emberek azt mondták, ez őrültség, nagyon elitista, intellektuális, és erre nemet kellett mondanunk, ez mindennapi zene volt - autók, zajok, mikrofonok, melyek mindenki számára veszik fel a zenét. Akkoriban mindenkinek magnója volt a partykhoz, hogy saját hangokat vegyen fel a rádióból. De a mai technikával többet lehet csinálni, kis dobgépekkel, szintetizátorokkal, alap számítógépprogramokkal. Szerintem a KlingKlangban technikailag egy csomó minden egyszerűbb lenne. De még mindig az ötletektől függ, hogy eldöntsük, mit játszunk, mit csinálunk ezzel a cuccal.

Music Technology: És legközelebb mit csinálnak ezzel a cuccal?
Ralf Hütter: Amit most csinálunk, lemezeken van, a zene még nincs rögzítve. Átküldjük ide, vagy New Yorki barátainknak, és amit csinálunk, az egyidejűleg különböző helyekről érkező zene is lesz, modem segítségével szerezve és összehangolva. Számítógépállomások közti adatátvitel - ha ez tényleg megtörténik, a zene ömleni fog, biztos vagyok benne.
/ Mark Sinker interjú /

fordította [PJ] Júlia