Honlap » Sajtó » Cikkek, írások 2003-ban »
Album: Kraftwerk
Tour De France Soundtracks, EMI
The Independent Online
2003. augusztus 1.
Egy olyan zenekarhoz képest, amely ilyen szenvedélyesen vonzódik a mozgás - autóké, vonatoké, és (mint itt) kerékpároké - eszméjéhez, furcsa, mennyire mozdulatlanná vált maga a Kraftwerk. A Tour De France Soundtracks-en, 40 éves karrierjük legkevésbé jelentékeny albumán, majdnem megfeneklettek, látszólag kifogytak az ötletekből, és ami még károsabb, a dallamokból.
Ez kis híján zenei tragédia. A Kraftwerk évtizedekig zárkózott, fagyos eleganciával uralta az elektronikus popzenét. De ez a legutóbbi kiadás bármelyik mai "quiet techno" berendezés semmitmondó terméke lehetne. Nyilvánvalóan nem játszanánk le a Trans-Europe Express vagy a The Man-Machine helyett, mely albumok forradalmiak voltak a maguk idejében, és megőrizték vonzerejüket fülbemászó dallamaik miatt. Ezzel ellentétben ezek a darabok sokkal inkább úgy hangzanak, mint vázlatok, ritmusvázak, melyekről nem tudták kitalálni, hogyan fejlesszék ki őket.
Vegyük a nyitó "Tour De France" szvitet, amelyhez régi számukat nyújtották egy "prológus"-on és három "etap"-on át, közel 16 perc, melyben egy ötlet eredeti csíráját egyre hosszabbra és vékonyabbra préselik, korábbi bájából és közvetlenségétől addig vetkőztetve, míg már csak egy nem különösebben érdekes aláfestő technoszám végtelen bevezetésének tűnik. A hangok és hangszínek talán modernebbek, de a Kraftwerk elvesztette azokat a különlegességeit, melyek megbabonázó erőt adtak zenéjüknek. A "Vitamin", "Aero Dynamik", "Titanium" és "Elektro Kardiogramm" számok egyszerűen unalmasak, egydimenziós tudományos ünneplések, háromévtizedes Radioactivity albumuk szellemében, csak hiányoznak belőle a kedves dallamok és a politikai kétértelműség ravasz felhangjai. Annyira meg van fosztva a tűrhető ötletektől, hogy az "Elektro Kardiogramm" éppenséggel egy szívdobbanásokból és sorozatos lélegzésből felépített ritmussáv elcsépelt egységét használja.
A szövegek, melyeket egy mindenütt jelenlévő géphang károg (mi baj van Ralf Hütter természetes hangjával, amely egykor gépzenéjük csábító kísértete volt?), keveset nyújtanak éleselméjűség vagy díszítés terén - általában csak néhány leíró frázis, mint "Minimum, maximum / Beats per minute". Az önirónia szinte teljesen hiányzik, felváltja a rezzenéstelen összpontosítás, hogy "komoly", becsületes technolemezt hozzanak létre - vacak célkitűzés eredeti szárnyaló ambíciójukhoz képest.
De a megnyerő dallamok hiánya az, ami tényleg megöli a Tour De France Soundtracks-t. A lebegő elektronikus glissandók jók díszítőelemeknek, de önmagukban aligha alkotnak fülbemászó számokat.
Csak a "Tour De France" albumzáró végső, "rendes" verziója nyújt végül megfelelő hangulatot - de ez a 20éves.
Sajnos a Kraftwerk többé már nem parádézik a sárga trikóban, hanem úgy tűnik, keményen megragadt a felcserélhető technoesemények pelotonjában.
eredeti: http://enjoyment.independent.co.uk
fordította [PJ] Júlia