10000 perc
Egy rövid, magán jellegű, összefoglaló írás...
'la música ideas portará y siempre continuará' (Techno Pop, 1986)
1988-at írunk. Éppen otthon pihentem sérülten nyáron, a lábamon gipsz volt vagy már nem, vagy még megint nem, arra éppen nem emlékszek, amikor a vándortáborból hazaérkezett, párhuzamos osztályba járt két srác meglátogatott. Kezükben egy kazettával, és valami hasonló a szövegekkel nyitottak: "Anyám sírva könyörög, hogy kapcsoljuk ki! / Anyám idegbajt kap, ha bekapcsolom! / Mindenki menekül, amikor ezt bömböltetjük! / Ez ám a gépzene! Annyira gépzene, hogy besz@rsz!" Lássuk csak! Illetve: hallgassuk meg! (nyilván másolt kazetta volt)
Általános iskola 8-ik osztályát befejezve, nyári szünetben vándortáborba mentem. Otthon ülő lévén sosem akartam a korábbi években menni, előző évben valamiért rávettem magam, nagyon bejött, így '88-ban is örömmel indultam el. Első nap késő délután már fociztunk az első táborhelyen. Kapus voltam (én, a falábú, tán még arra sem jó, de beálltam), jól is védtem mindjárt az elején, csak fizikailag nem éppen kellemesen jöttem ki az első védésből - ütköztünk és nekem konkrétan a bal térdem picit szétszakadt. Így másnap reggel már vittek is haza egy Trabant hátsó ülésén az erősen bedagadt bal oldali járókámmal. Egy hét fekvő, 1 hónap járógipsz, majd 2 hét különböző gipszek felváltva, és a balesetin egy gyerekkel üvöltöző orvosnak titulált valami, aki tulajdonképpen eltolta a lábamat. Itthon a helyi sebész ránézett, mormolt magában valamit, leszívta a folyadékot és tornát javasolt (avagy valószínű többet értett hozzá...). Sokat szenvedtem még vele, nem forrt össze jól. Miért is fontos ez? Csak a testi és lelki állapotomat szeretném leírni, amiben voltam, amikor megismerkedtem életem egyik meghatározó "dolgával".
Akkoriban metált hallgattam, irányultam éppen a keményebbek felé (thrash, death, power, black, jujjj...). Sajnos az általános iskolában elég szűkre szabott volt a zenei ízlés, csak metál volt a jó, csak az volt a menő, aki metált hallgatott. Aki meg depeses volt, az fúj. Mindez úgy, hogy fogalma sem volt senkinek, mi is az a fúj, miről maradnak le. Azért mellékesen nagyon szerettem a magyar együtteseket, a Pokolgép ma is kedvencek között.
Otthonról semmi zenei dolgot nem hoztam magammal, tényleg csak egy mono kazettás rádió volt az egyetlen eszköz, 1988 nyári szünet első napjaiban Svájcból hoztunk egy GoldStar duplakazettás, akkoriban menő magnót. Alsó tagozatban jártam ugyan zeneiskolába, hegedülni tanulni is elvileg, de itt és most sajnos le kell írnom: egy igazi katasztrófa volt a dabasi zeneiskola szolfézstanítás terén (emberileg inkább, nem szakmailag, habár utóbbit nem tudom értékelni), konkrétan elvették a kedvemet mindenféle zenei dologtól. Az igazgatót kedveltem, az ő óráit élveztem is amikor helyettesített, sajnos kevés volt, igaz ráadásul tehetséges sem voltam, ez a két dolog miatt így elmaradtam 2-3(?) év után.
Tehát betettük a kazettát a GoldStar-ba (később amúgy ebből a márkából lett az LG). És akkor megváltozott az életem. Electric Cafe. Németül. Lefagytam. A legtisztább és legszebb zene, amit azóta is hallottam. Jó-jó, a sok másolás miatt inkább csak lelkileg éreztem annyira tisztának, a magas hangok már cseppet hiányoztak, tompultak, de nem tudom máshogy leírni. Tovább másoltam, egy jó öreg ferrós kazettára, felülírtam rajta valamit, persze az nem érdekelt mi volt. És figyelem: nem tudták megmondani pontosan az előadó nevét, nemhogy a számok címeit! Tehát akkor még nem tudtam mit hallok.
És kezdődött életem új szakasza, már csak azért is, mert középiskolás lettem. Azzal az egy kazettával vágtam bele a felnőttebbé válás szakaszába, még mindig 1988-at írunk, csak már szeptember hónapban. Teljesen új világba csöppentem, totál más és változatosabb zenéket szerettek az akkori osztálytársaim és tiszteletben is tartották ki mit szeret. Itt kattantam rá és innen datálható a Depeche Mode az életemben, szinte azonnal rácuppantam annak rendje és mode-ja szerint, később még a Petőfi-csarnokos rendezvényekre is elmentem, diákotthoni ágyam és szekrényem környéke tele a képeikkel stb, ahogy egy kiskamasz rajongónak lennie kell. Szobatársaim Bros(!) rajongók és rockerek voltak, egymás mellett jól megvoltunk.
Egyszer éppen nem volt magyartanárunk (4 év alatt volt vagy 7-8, ebből elsőben fél évig szinte senki) és a könyvtáros néni tartotta egyik órát, ahol is a kedvenc zenénket kellett bemutatni (csak hogy foglalkoztasson minket, ha már a tanterv szerint nem lehet haladni). Nos, akkor vettem elő azt a bizonyos kazettát és a többieknek, ha akarták, ha nem, bizony a Techno Pop, majd ráadásként a Sex Objekt-et kellett végigszenvedniük... (jó, a Janinak meg biztos valami Iron Maiden reszelés volt...) Aztán amúgy nagyon nem került elő az a bizonyos kazetta. Kivéve nyári szünet előtti, az utolsó héten, nyitott ajtónál mertem hangosan meghallgatni. Erre egy végzős szakmunkásképzős bejött csodálkozva, kérdően pillantva rám: ezt te hallgatod? Megijedtem, de megnyugtatott és betolt egy másik kazettát. Ott szinte elájultam a gyönyörtől, a sokszorosan másolt kazettáján a Radioactivity és a TEE dallamaiba tekert bele. És legszebb az egészben, hogy egy mono, egykazettás magnó volt, nem tudtam másolni és a srác lépett is haza nemsoká, végezvén az iskolával. Prájszlesz, mondhatnám, eszembe sem jutott megkérdezni hol lakik, telefonszám (még akkor sem volt mindenkinek vonalas telefonja) stb. Nem lényeg, hiszen erősen DM-et toltam akkor, az kellően letompított. Ja, és legalább elárulta az együttes nevét...
1989 őszén sétáltam a Boráros téren,a HÉV végállomás környékén, és egy utcai bódénál láttam meg az ismerősnek tűnő feliratot: KRAFTWERK. Piros és sárga kazettaborítóval. Megvettem 300 forintért. Akkor még elment a minősége, persze valami űbergagyi másolat, viszont örültem neki. Rá is cuppantam, mások voltak bizony, az Electic Cafe stílusa nem volt felismerhető. És más anyagom nem volt.
Ezt kölcsön is adtam egyik osztálytársamnak. Nem, nem, ő biztos nem törölt bele. Persze, én voltam biztos. Onnantól valahogy élvezhetetlenné vált a hallgatása mondjuk a roboternek. Végül is lehet nem ő volt, amíg a kazetta kettőnk keze között utazott, akkor került bele a hangfolytonosság hiánya... Ez igen mély nyomot hagyott bennem, nyilván az idő ezt is megszépíti és most már csak mosolygok rajta.
Közben jött más kedvenc is, 1991-ben bizony belehallgattam a Bonanza Banzai remekműveibe... Az első két lemeze nagyon nem jött be még akkor, de az újonnan megjelent 1984 album, majd a Pillanat emlékműve számomra bejött. Annyira, hogy 1991 novemberében, az első sportcsarnokos koncertjére mentünk is Gyurci barátommal. Az nagyon korrekt volt, tisztességgel kitomboltuk magunkat, számomra egyébként az első koncertélmény volt az életemben. Az erre az alkalomra való készülődés idején egy TV reklámra kaptam fel időnként a fejemet. Ismerős dallamok voltak. Megkérdeztem, megyünk? Én ismerem, nézzük meg. Mit nekünk, mentünk.
1991. november 29., Budapest Sportcsarnok és elkezdődött a 10000 percből az első minimum 120. Nem emlékszek szinte semmi előzményre, hogy készültünk rá, hogy mentünk oda, akkor még szinte ismeretlenül tekintettem az egészre. Tolongás sem volt, az előző Bonanza koncert élénken bennünk volt, készültünk a kemény tolongásra, ám ebből semmi nem lett, szinte utoljára belépve egész előre, körülbelül az 5-6-ik sorban álltunk meg. Óriási élmény volt látni akkor először és utoljára azt a színpadképet. Mintha még talán az illatokra is emlékeznék... És valahonnan ismerős számok hangzottak el, szinte végig nyomtuk ketten a bulit félig a levegőben töltve, körülöttünk meg pislogtak. Azon a turnén is még a Pocket Calculator a kis kézi kütyükkel ment a színpad széléről, és a közönség is játszhatott. Nem értem el ugyan, de a tömeg akkor úgy meglódult előre, hogy azonnal 'mintha a második sorban állok' érzetem támadt... 26 éve volt, és habár sokáig őrizgettem, a belépő jegyem sincs már meg. Bizonyos képek azonban élénken belémgyógyultak.
1992. Szeptember. Új iskola, új társaság, új közeg. Még inkább nyitottabb világ. Egyik lakótársam, Istuka, valahogy 1-2 hónappal a kezdés után mutatja meg miket is hallgat. Általa az összes addigi albumot megismertem másolt kazettákról. Továbbá találkoztam néhány emberrel, akik ott voltak 91-ben koncerten, igaz, tőlük sem tudok meg többet. A következő években persze továbbra is főleg DM, Bonanza és az újonnan beinduló Ákos tevékenysége van a figyelmem középpontjában (avagy Petőfi Csarnok néhány DM buli, Bonanza koncertek, Ákos koncertek), Kraftwerk valahol hátul, elraktározva, időnként meghallgatva létezik, információm lényegében semmi róluk.
2000-ben, a dél angol Reading városában laktam egy évig. A BBC Top of The Pop című műsorában láttam is a robotokat, akkoriban volt új az Expo2000. Jártamban-keltemben a helyi HMW boltban fedeztem fel, hogy bizony lehet Kraftwerk CD-ket is kapni. Meg is vettem az összest (itt még ugye 1-7-ig voltak a koraiak nélkül), és amennyiben CD lejátszóhoz jutottam, hallgattam is őket.
1998. ősszel kezdtem el netezni, még betárcsázós kapcsolatom volt, nagyon nem kerestem rá kedvenceimre. Ámde a 2000-ik év végén, külföldről hazaérkezve az újdonsült lemezeimmel, már kezdtem keresgélni a témára. Fórumot is találtam, ismerősre is szert tettem (köszi Süti!), 2001 tavasszal már egy ölnyi másolt CD volt a birtokomban (bootleg) csupa-csupa koncertfelvétellel és a korai anyagok is meglettek (ismét köszi Süti!). De hiába is kerestem magyarul bármi információt a neten, nem találtam, csak néhány összefüggéstelen apróságot. Kevés képet láttam ugyan, de akkor még nem esett le, hogy 1997-1998-ban volt néhány koncert, hogy is szereztem volna róluk tudomást... én, a vidéki...
Emlékeim szerint 1989-1990. körül kaptam az első számítógépemet, Commodore 64, mi más. Igazán remek kis játékgép volt, még ma is megvan. Future Composer zeneszerkesztő volt hozzá. Később még középiskolás koromban áttértem a PC-re, 286-os gép hercules monitorral, karakteres kártyával (ez utóbbit villámgyorsan lecseréltem grafikusra). Majd nemsokára rá cseréltem 386-os gépre, fekete-fehér VGA monitorral. Itt már utólag egy első szériás klasszik Gravis Ultrasound kártyát vettem bele. Néhány évre rá AMD 586-os ketyere, GravisUltrasound P&P 1.0 kártyával, ami azóta is megvan porfogónak. 2002-ik év kora tavasszal már magam sem tudtam követni a fejlődést, de ismét AMD vonalas gép érkezett és egészen 2013-ik év őszéig, amíg le nem égett a 19-es képcsöves monitor, jól szolgált. Jelenlegi gépemet már nem igazán tudom miféle processzor kergeti, lényeg, hogy tárhely legyen és memória. És utóbbinál már váltottam is jogtiszta szoftverekre, ugyanis áttértem Ubuntura, fél éve meg már Lubuntut használok. Zenei képesség meg ne legyen egy gépnek, ha nekem sincs...
2001. január 1. feltöltöttem valami honlapszerűséget, amit már akkor 'Magyar Kraftwerk Honlap'-nak neveztem el. Tartalmát tekintve eredetileg csak szöveges információt akartam, képeket nem és minél egyszerűbb formában. Utóbbi még most is igaz... Minimális tartalom rögtön felkerült, majd jó néhány hónapot várni kellett a bővüléshez, főleg úgy, hogy akkor már a képeket is kezdtem feltölteni külső segítség mellett. Formailag pedig FrontPage Express majd FrontPage szerkesztőt használtam, kezdetben még a html kódok ismerete nélkül. 5 éve pedig az ingyenes Bluefish szerkesztőt a Linux alatt. Kezdetben a tartalmat valahonnan össze kellett ollózni, azonban már régóta a saját munka már többet tesz ki és rengeteg saját készítésű kép került fel mellé. Fordításokban kaptam segítséget időnként, jelenleg is rengeteg fordítanivaló lenne, nekem nem megy a fordítás. Megjelenésben, formázásban volt aki jelentkezett volna így-úgy segíteni, de szerencsére nem lett belőle semmi. Azóta is azt vallom, hogy nem közösködök, ez az enyém és ezért is maradt fent több mint 15 éve. Több mint 15 év a neten, szerintem nem semmi. Csak körbe kell nézni. Remélem, marad még legalább ennyi ideig. Semmi csicsa, semmi extra, kizárólag statikus html oldalak, soha nem is lesz más. Egyszer volt vírusos, egy valaki mert szólni, de egy egyszerű másolással helyre tettem, minden adatvesztés nélkül megúsztam. Nem úgy, mint amikor szerverhiba miatt a vendégkönyv tűnt el, benne néhány bejegyzéssel... Tehát ketyeg a honlap, 2002. március 1-től használhatom a domain nevet és kaptam hozzá tárhelyet is (köszi Disp), majd aztán 2007. év vége felé a nevemre is írathattam (ismét köszi Disp!). Mellé időközben néhány nevet még regisztráltam. Sajnos a helyesírás, fogalmazás, fordítás nem az erősségem, de ez van.
2002 áprilisában a Kraftwerk FAQ fordításában vehettem részt, magyar változata innentől létezik. Egy 1994. óta létező, nemzetközileg elismert oldal volt, még ez előtt főleg az akkori levelezőlista üzeneteit szedegette össze témánként, majd állt össze a jelenlegi formájú kérdések és válaszok kinézetre. Egészen 2004 júliusáig követtem a fordításokkal, amíg egyszer csak a gazdája fel nem kínálta nekem az egész tartalmát és további tetszőleges szerkesztését. Úgy döntöttem elfogadom. Máig (2017. október) szerkesztem, bővítem. Érdekes volt, amikor 2005-ben a 'kraftwerkfaq.com' domain nevet is megkaptam, személyesen mentem az akkori tulajdonoshoz Birminghambe aláírni a papírokat és kifizetni az átírást (jójó, amúgy éppen arra jártam, direkt azért nem mentem volna...). Az elején még persze kaptam segítséget főleg az angolhoz, aztán szépen magamra maradtam. Egyszer ugyan kértem nyilvánosan segítséget, de néhány fikázás is jött hozzá, a primitívséget meg nem akartam a nyakamba venni. A sok, állítólag hozzáértő, aki okoskodik állandóan, az ezekben az esetekben kussol vagy éppen fikázik. Azonban elmondható, hogy rajongói körökben ismerik, nézik, idézik, linkelik. Azóta is azt vallom, hogy ebben sem közösködök, ez az enyém és ezért is maradt fent több mint 20 éve. Több mint 20 év a neten, szerintem nem semmi. Csak körbe kell nézni. Remélem, marad még legalább ennyi ideig. Semmi csicsa, semmi extra, kizárólag statikus html oldalak, soha nem is lesz más.
2002. május: Levelezőlista. Fontos és fix pont volt a hazai rajongók között, a mag itt összpontosult jó ideig. Amikor az e-mail információcsere gyors és kényelmes volt, működött is, sokat jelentett. Sokat írtunk, beszélgettünk, sokszor persze belterjesen. Aztán a változás ide is eljutott, igaz téma sem volt annyi és közel egy év teljes inaktivitás után 2017-ben megszűnt.
2002. év közben valahogy, és nem tudom hogy ért el hozzám a szeptemberi koncertek híre, és már arra sem emlékszek hogyan csaptam is a homlokomra, miszerint legalább egy párizsira menni kellene. Jegyeket is egyik volt évfolyamtársam vette, akit kb 6 éve nem láttam és akkor derült ki, hogy rajongó. Youwine is beugrott és vezetett és vitt minket az autójával, előtte más jött volna, volt kis kavarás. Indulás előtt még találkoztunk is, hogy megbeszéljük az utazást. Izgultunk rendesen, akkor még kezdők voltunk. Óriási élmény volt. Itt még elég elszigeteltnek tűnt ez a néhány koncert, nem gondolta senki, hogy két éven belül beindul a máig tartó koncertezés. Ide el kellett menni, ki tudja mikor és meddig koncerteznek még az életben...
2003. szeptember. A nemzetközi levelezőlista is elindult. Fontos, jelentős információforrásnak számított sok éven keresztül. Jelenleg, 2017-ben semmi infóm róla, nem működik.
2003. év végén kezdődött meg a következő évi turné bejelentése. Lassacskán jöttek az új dátumok. Akkor kezdőként kapkodtam is rendesen, így az első 2004. februári Helsinkiben tartandó koncertre már intéztem is az utat. Szintén mérföldkőnek tekintem...
2017 július 1. Düsseldorf. Ez tette fel a koronát. Ez a hab a tortán. Meg minden. Minden is. Korábban, 5 éve voltam már Düsseldorfban, egy katalóg sorozaton, de ez a visszatérés nagyon remekül sikerült, még a téma (Tour de France) is adta magát. Ennél jobban nem is sikeredhetett volna életem ez a jelentős időszaka (ebből a szempontból).
Tehát összejött a 75 alkalom, elhúzva erre a rövidke 13 évre... 13 év, ha az 1991-es dátumot nem veszem figyelembe, igaz akkor meg csak 74 alkalom a 13 év alatt... sehogy nem jövök jól ki ennek a leírásából... lényeg: 10000 perc körülbelül... Lehet vannak akiknek több élmény is megadatott kis hazánkban, nemzetközi szinten bizonyos körökben ez ráadásul apróságnak számít, de nyilván nekem ez az a csúcs, ez az a kerek szám, amiről meg kellett emlékeznem.
Szintén elértem arra a csúcsra is elég hamar, amire egy rajongó vágyhat, igaz sosem voltam tolakodó (sőt...), de valahogy jöttek az autogram-ok mellett a személyes beszélgetések, egy közös rövidke buli is volt, aztán utána amikor már előre megismernek ki vagyok - úgy gondolom ezeknél több nem lehet. Mondjuk sosem voltam híve ezeknek a nyomulásos dolgoknak, inkább meghúzódok, számomra a részvétel a fontos, na de összejött.
Nyilván nem ez jelenti a mércét, hogy ki mekkora rajongó, azt nem is lehet mérni, számszerűsíteni, csak számomra így sikeredett.
A koncertek beszámolói a
http://kraftwerk.hu/honlap/koncertek.html oldalon találhatóak.
A koncertek képei a
http://kraftwerk.hu/kepek/koncertek.html oldalon láthatóak.
Fényképezésről érdekesség néhány mondatban. 1991-ben még gondolni sem mertem bármiféle képrögzítő eszköz bevitelére. 2002-ben (Párizs) már gagyi filmes kompakt gépekkel készültünk, motozás alatt azt a cselt bevetve, hogy leadjuk a gépeinket, miközben az egyik társunk gépe valahogy nála maradt (igen, bizony az alsógatyába kellett elrejteni a motozás elől). Jó néhány évig ez így is ment, vagy alsógatya, vagy váll feletti részhez kellett elrejteni, ahol nem motoztak, később azonban duplafenekű táskát (is) bevetettem ezen célból... Igazán kalandos 2004-ben (München) volt, ahová hangrögzítő (MiniDisc), fényképező és szalagos videokamera pótakksikkal vittem be egyedül a duplafenekű kis hátizsákomban - 20 percig bírtuk, borítékolható volt a lebukás, ámde nagyon szép felvételünk van... 2009-ben (Wolfsburg) lazán bevittem a DSLR gépemet, azonban 3 kép után már buktam is arra az alkalomra. Jellemző volt, hogy állandóan rámszóltak, bujkálni kellett egy-egy kép elkészítéséhez. Manapság az okosnak nevezett mobilok világában már képtelenség szűrni ezeket az apró dolgokat, nem is teszik, de a komolyabb eszközöket (SRL/DSLR/SLT/MILC) továbbra is tiltják és elvileg ellenőrzik. Tehát marad a kompakt gagyi minőség, viszont legalább szabadabban lehet úgymond fényképezni.
Az anyagiak. Nyilván megengedhettem magamnak. De van másik oldala is ennek. Sok évig egyedülállóként könnyebb volt. Fontos még, amit képtelenek az emberek megérteni: szórakozásra és luxusra nem költök (moziba évente kétszer elmegyek azért), picit szerényebben élek az átlagnál, jelenleg tévém sincs, most még éppen autót, telefont is cégest kapok - sajátom nincs (rendben, ez valahol nagy előny). És például nincs min zenét hallgatom... ja de, a telefonról, ami ugye nem az enyém... Más példa: nem vagyok dohányzó, ami például jelen évben 30-60eHUF előnyt jelent havonta a dohányzókhoz képest. Erre ők azzal jönnek, hogy ők és én is elkölteném azt az összeget másra. Nos, NEM, akár ebből a megfontolásból fére is lehet tenni. Nyilván kell azért egy anyagi szint hozzá, nem éhezek az miatt, hogy évente 1-2 koncertre elmegyek / elmenjek. Van még az az apróság, miszerint nem mindig drágább az a külföldi alkalom és össze lehet kötni kirándulással, családi eseménynek is beillik. Ez persze bármikor megváltozhat, félek meg is fog változni, na meg ha a képem nagyobb mint a keret, az élet úgyis méretre vágja... Családos emberként főleg próbatétel több más szempontból is.
Örök hálám azoknak a rajongóknak, akik akár egyszer, vagy éppen nem kevésszer velem tartottak, elviseltek (főleg...), segítettek bármiben is, és hogy együtt élhettük át ezeket a soha nem feledhető élményeket.
Elvileg a 10000-re még rátolnék a közeljövőben majdnem 1000 percet és a következő év elején 500-at, meglátjuk mi lesz. Egyszer talán a távolságokat is összeadom...
Soha nem bántam meg, hogy elmentem egy koncertre, azt viszont már megbántam, hogy nem mentem el koncertre.
2017. október 15.