Honlap » Koncertek » Skopje 2018 »

Powerplant beszámolója

Egy kis balkáni kiruccanás

Előző év október elején már beszereztem a jegyeimet három környékbeli koncertre, amikor is ennek az eseménynek a bejelentését megláttam. Akkor még nem volt más déli / balkáni dátum. Kíváncsiságból ránéztem hogyan tudok odajutni, meg is lepődtem: közvetlen repülőjárat hetente kétszer, és szinte kihagyhatatlan áron. Ránéztem a jegyekre és az árakon is meglepődtem, a pesti jegyár kevesebb mint feléért... Azonnal megvettem a belépőt, amint elkezdték árulni, október 11-én, lesz ami lesz, számomra totál ismeretlen vidék, ismét az EU határain kívül. Szállás is kell, aznap repülés és két éjszakát ott kell tölteni, mivel a visszajárat úgy volt. Sokáig vártam ezzel, valahogy nem akartam normális szállásra bukkanni, vagy éppen nem tudtam arrafelé keresgélni. Aztán egy gyors döntéssel a helyszín melletti 5-csillagos szállodára esett a választásom, árban körülbelül annyi, mint német / holland / belga 3-csillagos, akkor miért ne...

Mint mindig, itt is eltelt az idő (miért is ne...), elérkezett az indulás napja, egy keddi nap. Szombaton este ugyebár a belgrádi koncertet élvezhettem, ettől még nem kevésbé vártam ezt az alkalmat. Az időjárás eléggé kellemetlenre sikeredett, erős hidegfront volt hétvégén, majd nagy havazás kezdődött az indulás napján. A repülőtérre autóval szándékoztam eljutni, azonban már az udvarból nagy gázzal tudtam csak kiállni, minimum 20 centi hó lepte be a környékünket. A térképre rátekintve (forgalmi adatok) minden bordó volt (avagy állt)... Ekkor kicsit kezdtem feszült lenni... Induljak el korán, nem lesz gond... elindultam... sokáig csak indultam, fél óra volt amíg elhagytam a faluhatár táblát ami az udvaromtól 200 méterre van... Jó, a közeli autópálya lezárva és terelés, és hó, és töketlenkedés mindenfelé, és minden más ami nem kellett volna... Így eljutottam a reptérre, amúgy szerencsére a pesti régióban kevés hó esett, így már haladósabb volt a kocsikázás... Ámde a repülő szálljon majd fel, az odajutást megoldom... végül is... azonnal a késés ténye fogadott, ami késés csak nőtt az idő előrehaladtával... Eredetileg 14:50-es érkezés csúszása miatt próbáltam magam nyugtatni: taxi vár majd érkezéskor, a szállás tulképpen a szomszédos épület, este 8-as kezdés - tehát ha este 7-re érek oda, még akkor sem kések. Na, 2 órás késéssel indulás lett, semmi probléma... Leszálláskor a taxis várt, rendben át is vitt a szállodához, ahol csak ledobtam a csomagomat és mentem is át a sportcsarnokhoz. Ha láttam volna a szakadó hóesésben és akkor már be is sötétedett... Semmi információ nem volt hol lesz az esemény, ember sehol senki... Ámde nyilván, ahogy az lenni szokott, ismerősök felbukkantak, két angol fiatalember, ők elárulták hol a bejárat és mikorra jöjjünk vissza. Jó. Volt annyi időm, hogy a mellékes dolgomat elintézzem és mentem is vissza, ők is pont akkorra, elsőnek álltunk be a sorba, a még mindig szakadó hóesés közepette, 7 óra előtt kicsivel.

A szervezés mondhatnám, hogy körülbelül nulla volt, de nem teszem, mivel nem körülbelül, hanem egészen pontosan nulla volt. A beengedők nem tudták, hogy mi a jegy, mivel engedjenek be, ugyanis a kinyomtatott papíros elvileg a jegyfelvételhez kellett. Aztán azzal engedtek be. De hol engedjenek be? Mi a bejárat? Ezt nem tudom leírni, de az a tökölés ami ment ott, addigra 50-en bementek előttem máshol összevissza... Ámde a káoszban is van valami jó, belépvén a folyosón megállt mindenki, én erre meg elhúztam magamnak egy függönyt és be is léptem a csarnokba egyedül, mindenki mást magára hagyva. És ott már vártak a karszalaggal, a kiemelt helyre beengedők. Szinte egyedül álltam legelőre középre... mire mások is felfedezték hogyan kell bejutni, már szinte el is fáradtam az álldogálásban... Finoman szólva is elég fos volt a korlát / kordon minősége, szinte bokatörő mutatvány volt kibírni azt a 3 órát állva.

Aztán este 8-kor:
Numbers / Computer World
It's More Fun to Compute / Home Computer
Computer Love
The Man-Machine
Spacelab
The Model
Neon Lights
Autobahn
Airwaves
Geiger Counter / Radioactivity
Electric Café
Tour De France / Prologue / Etape 1 / Chrono / Etape 2
Trans Europe Express / Metal on Metal / Abzug
-----
The Robots
-----
Aéro Dynamik
Planet of Visions
Boing Boom Tschak / Techno Pop / Music Non Stop

Mégilyet! És ismét. Megint. Hogyhogy... az előző napokban is mintha... ez... lett volna... volt is... a szokásos két óra. Nem baj persze. Remek előadás, remek hangulat és közönség. A hangzás? Mit az én tudom meg hogy na... Nekem jó volt. Vége lett. Ismét. Ismét szomorúság miatta. Sietve hagyom el a csarnokot tolakodva, többiek valahol kolbászolnak, úgy döntök, hogy egyedül megyek tovább - és hová? az épület hátsó részéhez. Közben az addig leesett hó csodálatosan elfedi a korábbi jeget, többször sikerül elkerülni a nagy esést, tyúklépésben araszoltam. Senki nem várta a zenekart, nálam meg nem volt íróeszköz... igazi lúzerség... tapasztalatból tudom, hogy náluk nincs és nem is adnak... ilyenkor legalábbis... Így csak egyedül néztem ahogy távoznak a hóban lépkedve... Visszacsúszkáltam a szállodába és befejeztem ezt a napot...

Másnap reggel késői kelés, persze a reggeli kihagyhatatlan. Egyik angol barátom Szófiából autóval jött át ide, mivel másnap ott volt koncert és úgy intézte magának a repülőutat. Vitt volna magával, azonban akkor nekem kellett volna ott szállást és még egy nappal későbbi hazautat választanom (eldobni 1 nap szállást és repjegyet, venni új szállást és repjegyet és még az időtényező), amit már nem akartam megtenni. Amikor tudtam, hogy elindultak, megkönnyebbültem picit. Ideiglenesen... Ugyanis valamikor kora délután jutott eszembe a következő: nekem kellett volna Szkopjéban autót bérelni és Szófiába átmenni másnapra, majd az ottani koncert után visszatérni és még aludhattam is volna... ááááá, ha fiatalabb és bevállalósabb lennék... de így... na meg klasszik téli időjárásban a Balkán közepén... Ezt megbántam, későn jutott eszembe, öregszek na... Sebaj! Az 5-csillagos szállodában van úszómedence és wellness részleg is erre a feleslegesen eltöltendő egy napra! Húztam is az alagsorba lelkesen. Rettentően lesokkolt a hír: az ott töltendő két napom alatt karbantartás... A jó bdös krva nyátokat! Innen nem részletezem, életem egyik legfeleslegesebben eltöltött napja következett, főleg úgy, hogy másnap a repülő este fél 11-kor indult... A repülőtéren is fél napot lebzseltem, városnézés -15 fokban mi...? Na hagyjuk... felkészültem filmekkel... Érkezés éjfél körül, kocsiról a havat itthon már nem kellett takarítani, kedvezőbb időjárás fogadott.

Sok volt a feleslegesen eltöltött idő, ez így maradt emlékezetes számomra. A koncert önmagában jó, a körítés elment. Akkor még úgy tudtam, a következő alkalom júliusban lesz...

2018. május 27.
Powerplant
bt#klingklang_hu